júl
19

Szeretjük beskatulyázni az embereket: valaki jó képességűnek született, valaki nem. Pedig az életben nincs fekete vagy fehér, a kevésbé ügyesből is lehet gyakorlásból mester.

026_LRM-7707w_1.jpg

Silvia Bunge, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzorának csapata az intenzív tanulást vizsgálta. Egészen pontosan azt, hogy a felnőtt agy szerkezetének mikroszkopikus szintjén okoz-e változást, ha minden erőnkkel belevetjük magunkat a tanulásba.

Az eredmény nagyon biztató: az intenzív tanulás javítja a kognitív képességet, s növeli az IQ-t. Mindez annak köszönhető, hogy a nagyobb igénybevétel során az agy megerősíti szerkezetének meglévő kapcsolatait, sőt létrehoz új neuronális kapcsolatokat is.

Egészen hasonló eredményeket mutattak korábban a fizikai gyakorlatokkal végzett kísérletek. Például a zsonglőrködésben vagy a hangszeres játékban is nagy szerepe van az agyunk számos területének, ezáltal változás jön létre az agyi struktúrában. Ez a felfedezés azért is fontos, mert kiderült, hogy felnőttkorban is változtathatóak az agy fontos útvonalai, az intenzív tanulással javíthatjuk őket.

Már tudományosan is bizonyított, hogy sosem késő elkezdeni a nyelvtanulást. Vesd bele magad intenzíven!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenytanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr585413878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása