sze
4

Egy új kutatásból kiderült, hogy hatással van az agyszerkezetre, mennyi idősen kezdjük el tanulni az első idegen nyelvet.

kids learn.JPG

A tanulmány szerzői abból indultak ki, hogy a világon az emberek nagy része megismer legalább egy nyelvet az anyanyelvén kívül. Valakinek különösen jól megy a nyelvtanulás, másoknak kicsit döcögősebben. Mi lehet ennek az oka?

A montreali McGill Egyetemen 66 kétnyelvű és 22 egynyelvű helyi lakost vizsgáltak a kutatók egy számítógépes program segítségével. Mágneses rezonanciás eljárással készült agyfelvételek elemzésekor azt a következtetést vonták le, hogy attól függetlenül, hány nyelvet ismerünk születésünktől fogva, ugyanúgy fejlődik az agyunk.

Azonban, ha pár év múlva, kisgyermekkorban kezdünk el egy új nyelvet tanulni, akkor módosul az agyszerkezetünk, főként az alsó homloki agykéregben. A bal oldala megvastagodik, a jobb pedig elvékonyodik. Az agykéreg többrétegű szövettömeg, amely idegsejtekből áll, és fontos szerepe van a gondolkodás, a tudatosság, a beszéd és az emlékezet irányításában.

Lényeges tehát már kora gyermekkorban elkezdeni idegen nyelvet tanulni, mert annál nagyobbak lesznek a változások az agykéregben, és ez lefekteti a későbbi tanulás szerkezeti alapjait.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenytanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr615495693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása