nov
29

Szeretnéd, ha a lehető leghatékonyabban tudnál tanulni? Akkor próbáld ki a mind a két agyféltekét összehangoló gyakorlatokat! Sokkal több mindent tudsz majd elsajátítani, ráadásul rövidebb idő alatt!

agyféltekék.jpg

 1. gyakorlat: keresztbelendítés

Minden olyan gyakorlat, amely során keresztezzük a testünk felezővonalát, összekapcsolja a két agyfélteke közötti idegpályákat. A keresztbelendítésnél felemeljük a jobb karunkat, és a magasba emelt bal térdünkhöz ütjük, majd fordítva: a bal kart a magasból a felemelt jobb térdhez közelítjük. Tulajdonképpen állva is végrehajthatjuk ezt az indiánszökdelést, bár ha van rá módunk, érdemes valóban szökdécselni.

2. Gyakorlat: váltott masszírozás

Tegyük egyik kezünket a köldökünkre, a másik kéz hüvelykujjával és összeérintett mutató- és gyűrűsujjával pedig masszírozzuk fél percig a kulcscsont és a szegycsont találkozásánál levő pontot. Ismételjük a gyakorlatot kézcserével is. Majd ugyanezzel az ujjtartással masszírozzuk az alsó ajak alatti és a felső ajak feletti középső pontokat fél percig, majd következik a kézcsere. Végül masszírozzuk ugyanennyi ideig a farkcsontot is úgy, hogy a másik kezet ismét a köldökön tartjuk. Végezzük el váltott kézzel is. Fáradtság esetén naponta kétszer jó ezt végrehajtani, egyrészt a keresztező mozgások agyféltekéket összehangoló hatása miatt, másrészt az érintett akupresszúrás pontok energetizáló hatása miatt.

3. Gyakorlat: fekvő nyolcas

Először a jobb, majd a bal kezünk mutatóujjával nagy fekvő nyolcasokat rajzolunk a levegőbe. Közben a szemünkkel is kövessük a formát, így még hatékonyabb lesz az agyműködés. Kitűnő gyakorlat iskolásoknak, mielőtt elkezdődik az óra, így ugyanis jobban tudnak majd figyelni, és megérteni a feladatokat.

4. Gyakorlat: koncentrált keresztezés

Jobb kezünkkel fogjuk meg a bal fülünket, bal kezünkkel pedig érintsük meg a jobb térdünket. Majd fordítva is végezzük el ezt a gyakorlatot, minél gyorsabban. A keresztmozgások során az agyunk az úgynevezett gyors tanulás fázisában működik. Így tudjuk a már meglevő információkhoz kapcsolni az újonnan tanultakat. Ha párhuzamos mozgásokat végzünk, akkor a lassú tanulás üzemmódot erősítjük, amit akkor alkalmazunk, ha az új információkat kell feldolgoznunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenytanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr655631423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2013.12.03. 10:22:54

MÁR TELJESEN ÖSSZEKERESZTEZTEM MAGAMAT ! :o)

Life Hacker | NapiHack · http://lifehacker.blog.hu/ 2013.12.03. 10:23:10

praktikus megoldások,sokkal alul értékeltebbek, mint megérdemelnék :/

Geréb gyíkká változtatott! 2013.12.03. 10:23:12

kineziológiával...
vagy jobb agyféltekés rajzolással **

$pi$ 2013.12.03. 10:23:27

"Minden olyan gyakorlat, amely során keresztezzük a testünk felezővonalát, összekapcsolja a két agyfélteke közötti idegpályákat."

Mivel keresztezzük, mivel kapcsolja össze?

alfa137 2013.12.03. 10:23:37

Én inkább egyszerűen csak csináltam azt, ami érdekelt..tornázni máskor szoktam. :) (Ettől még persze lehet, hogy amúgy jótékony hatással bír.)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2013.12.03. 10:23:39

Na, kipróbálom. Ha meghúznak, mivel tartozik a szerző?! ;-)
süti beállítások módosítása