nov
13

Semmi kétség:rengeteg energiával, szellemi erővel rendelkezünk. Az jelenti a kihívást, hogy megtanuljuk ezt az energiát megfelelően összpontosítani, hogy a tanulásban és a munkában is hatékonyak lehessünk, s jusson idő a kikapcsolódásra is minden nap.

energia.jpg

A leggyakoribb rossz szokás

Egyáltalán nem visz előrébb az, ha reggel az első dolgunk e-mailjeinkre válaszolni, csekkolni a Facebookot, a Twittert. Ez a lehető legkevésbé hatékony része a mindennapi teendőinknek, hiszen úgy érezzük, hogy rengeteg mindent csináltunk (lássuk be, napi 10-20 levélre biztosan kell válaszolnunk manapság), holott tulajdonképpen benne ragadunk egy ördögi körben, és a folyamatos levelezéssel elvesszük az időt a produktív tevékenységektől. Megoldást jelenthet, ha a nap elején nem olvassuk el a beérkezett üzeneteinket, hanem inkább olyan feladatokat végzünk el, amelyek előbbre visznek a határidők betartásában. Minél hamarabb túl vagyunk fontosabb feladatainkon, annál motiváltabbak leszünk a nap többi részében, és annál jobban fogjuk érezni, hogy uraljuk a helyzetet.

Legyél kreatív!

Felejtsd el azt a tévhitet, hogy nyomás alatt még hatékonyabban teljesítünk. Bizonyított, hogy kreativitásunk számottevően csökken stressz-érzet közben. Nem beszélve arról a tényről, hogy ha folyamatos időhúzás helyett időben, beosztás szerint végezzük el a feladatunkat, gyakoroljuk a nyelvet, és jól érezzük magunkat a nap hátralevő részében, másnap jelentősen megnő kreativitásunk, és aktívabbak leszünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmenytanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr125631344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása